A makrancos asszony és az ördög (székely népmese)
Egyszer volt egy asszony, de az a világon mindent visszájára cselekedett. Egyszer mondja az ura, hogy hozza ki korábban az ebédet a szántóba. Ő bizony csak azért is legkésőbbre vitte. Máskor azt mondta, hogy vigyen jobb ételeket, de ő annál rosszabbakat vitt. Egyszer az ura másképpen kezdi. Azt mondja neki:
- No, te feleség, nehogy az ételt hamar kihozd, nehogy töltött tyúkot, palacsintát hozz, mert szántónak nem való.
Az asszony bizony csak azért is a leghamarább kivitte az ételt, mégpedig töltött tyúkot, palacsintát.
Másnap nekiáll az ura, és ás egy mély gödröt a szántóföld végében. Hát egyszer az ebéddel jön a felesége. Leülnek a gödör mellé enni. Azt mondja az ember az asszonynak:
- Hé, feleség, nehogy közel menj a gödörhöz, mert beleesel.
De bizony az asszony azért is közelebb ment.
- Vigyázz, feleség, ne essél bele a gödörbe!
De az asszony csak azért is beleesett. Az ember bizony otthagyta, elment haza. Az asszony eleget akart kijönni, de nem tudott. Egyszer azt mondja magában:
- Bárcsak valaki, az ördög innen kivinne!
Hát ott terem az ördög, s azt mondja neki:
- No, azért jöttem, hogy kivigyelek. Ülj fel a hátamra!
Az asszony bizony felült, az ördög kiviszi. Azt mondja neki:
- No, most már szállj le!
Azt mondja az asszony:
- Én bizony nem!
Azt mondja az ördög:
- No, várj csak, majd leszállasz te mindjárt! - ahajt nyargalni kezd vele az ördög. Egyik hegyről le, a másikra fel. De csak elfáradt, s a menyecske mégsem szállott le. Azt mondja neki az ördög:
- Szállj le a hátamról!
Az asszony azt mondja:
- Én bizony nem!
Megint nyargal vele az ördög, amíg jól elfárad, megint azt mondja:
- Asszony, szállj le már a hátamról!
Az asszony azt mondja:
- Én bizony nem!
Megbúsulja magát az ördög, hogy most már mit csináljon. Egyszer látja, hogy jön egy huszár, azt mondja neki:
- Hej, huszár uram, ha ezt a makrancos asszonyt lehajtja a hátamról, én kendet királlyá teszem.
A huszár leszáll a lováról, kihúzza a kardját, ráront az asszonyra és fenyegeti, hogy mindjárt kettévágja, ha le nem száll. De az asszony azt mondja: - Én bizony nem.
A katona hadar feléje a karddal, azt mondja neki nagy mérgesen:
- Asszony, szállj le az ördög hátáról, mert ha nem, elvégzem az életedet.
De az asszony csak azt mondja:
- Én bizony nem!
Azt mondja a katona:
- Na, ha nem, hát ülj ott az ördögbe!
Erre azt mondja az asszony:
- Én bizony nem ülök! - avval leszökött, az ördög pedig úgy elfutott, mint a szél.
Másnap megy a katona hazafelé. Az ördög már várta egy híd alatt, hogy tegye meg királynak. Hát egyszer látja, messze-messze, hogy jön a katona. Az ördög kikukucskál a híd alól, odakiált neki:
- Hej, katona uram, nem jön-e az asszony?
Visszakiált a katona:
- Nem jön, ne félj semmit!
Odaérkezik a katon, kibújik az ördög a híd alól, azt mondja neki:
- No, én téged királlyá teszlek, csak menj el a király leányához; amíg te odamész, én addig elfoglalom. Mindenkinek odaígérik a királykisasszonyt, csakhogy engem ki tudjon hajtani belőle, de senki rajtad kívül ki nem tud hajtani. Te csak mondjad: ,,Bújj ki, ördög!" - egyszeribe kibújok, s elfoglalok egy más királyleányt. De nehogy te onnét is kihajts, mert akkor belédbújok, s örökre benned maradok.
Elmegy a katona a városba, hát mindenféle híre van, hogy az ördög elfoglalta a király leányát. Aki ki tudná űzni, annak adná a király leányát, fele királyságát, holta után pedig az egészet. Megörül neki a katona, elmegy, bejelenti magát, hogy ő ki tudja űzni az ördögöt. Azt mondja az ördögnek:
- Bújj ki, ördög!
Az ördög egybe kibújik, a katona pedig elveszi feleségül a király leányát, s király lesz. Hát egyszer jön az újság, hogy az ördög egy másik királyleányt foglalt el. Hívatják oda is a volt katonát, de neki nem volt kedve, hogy elmenjen, mert emlékezett rá, mit hagyott meg az ördög. Mégis, hogy sok kincset, drágaságot ígértek neki, csak elment. Azt mondja az ördögnek:
- Ördög, bújj ki onnét!
Az ördög egyszeribe kibújik, s megindul, hogy bújjék a volt katonába, de a katona nekitoppant, s azt mondja:
- Hallod-e, ördög, jön a makrancos asszony!
Az ördög úgy elfutott ijedtében, hogy a lába sem érte a földet, máig is fut, ha eddig meg nem állt.
|
